• VADNYUGAT

    A Grand Circle

    egy sorozat első kötetének címe, mely világunk elérhető és megismerhető természeti csodáiról szól, mégsem pusztán útikönyv! A könyv egyedi módon tesz kísérletet a szinte lehetetlenre – mesélni a kanyonok földjéről úgy, hogy az olvasó egy idő után a tájat ábrázoló fényképekben meglássa gyermekkori olvasmányai hőseit, eszébe jusson a hétvégi matinét néző kisgyerek (önmaga) gyöngyöző kacaja, amint barátai – a rajzfilmek képernyőn megelevenedő figuráinak – kalandjaiban válik eggyé velük és a történeteik helyszínével. Ajánlom Neked, aki most taposod az ötödik x-et, vagy Neked ifjú hölgy (vagy épp ereje teljében levő fiatalember) kinek szülei kéznyújtásnyi közelségben érzik a nyugdíjas évek csalogató ígértét. Azért Nektek, mert Veletek (illetve szüleitekkel) éltük át a hidegháborút…

  • A R A N Y O S K Á M the short novell

    A világ legnagyobb ajándékboltja – hirdeti a felirat a Sahara és a Las Vegas Boulevard kereszteződésében. Az első utak alkalmával, ha már arra jár az ember, csábítást érez a mütyürök közötti elidőzésre és a sikerélményre, amit akkor érzünk, ha a millió csiribiri között sikerül találni 10-20 centtel olcsóbbat, mint a kaszinóban, ahol lakunk. Persze a valódi ok, amelytől ilyen pótcselekvésre ragadtatja magát az utazó, abban azonosítható, hogy erőtlen kísérletet teszünk a lehetetlenre: minél többet magunkba szívni a lüktető, pezsgő város hangulatából. Mindez megerősít bennünket azon hitünkben, hogy mi is a részei vagyunk a dugónak – mi több, mi magunk okozzuk azt! Persze Vegas ugyanúgy hordoz a tenyerén, mint ahogy elfogad…