VADNYUGAT

A Grand Circle

egy sorozat első kötetének címe, mely világunk elérhető és megismerhető természeti csodáiról szól, mégsem pusztán útikönyv!

A könyv egyedi módon tesz kísérletet a szinte lehetetlenre – mesélni a kanyonok földjéről úgy, hogy az olvasó egy idő után a tájat ábrázoló fényképekben meglássa gyermekkori olvasmányai hőseit, eszébe jusson a hétvégi matinét néző kisgyerek (önmaga) gyöngyöző kacaja, amint barátai – a rajzfilmek képernyőn megelevenedő figuráinak – kalandjaiban válik eggyé velük és a történeteik helyszínével.

Ajánlom Neked, aki most taposod az ötödik x-et, vagy Neked ifjú hölgy (vagy épp ereje teljében levő fiatalember) kinek szülei kéznyújtásnyi közelségben érzik a nyugdíjas évek csalogató ígértét.

Azért Nektek, mert Veletek (illetve szüleitekkel) éltük át a hidegháborút követő ‘boldog’ időszakot, amikor ‘bölcs’ emberek megengedték, hogy a póráz kevésbé vágja a nyakunkat és beleszagolhassunk a Lajtától nyugatra kezdődő szabadabb világ fűszeresnek tetsző illatába.

Azért Neked fiatal mérnök, tanár vagy bolti eladó, mert a sors ritka kegyéből a szüleitek generációja már megláthatta azt az esélyt, ami Nektek már nem csupán távoli délibáb, de a mindennapok kínálta választási alternatíva a többség számára még mindig szinte kizárólagosnak számító életminőséggel szemben; világpolgárként, európaiként tanulni, karriert építeni, élni és világot látni

A jó dolgok nem történnek meg ‘csak úgy’!

Kell egy bélás, amiért megállsz és lehajolsz – e rövid pillanat kínálta új perspektíva lehetőséget ad, hogy meglássad Őt, vagy eszedbe jusson a napok óta keresett megoldás egy feladatra – mely új irányt ad, és életed pont e kicsiny momentum miatt más értelmet kap. Ehhez azonban kell az, hogy észrevedd a földön érmeként heverő esélyt és kell az erőfeszítés, amivel lehajolsz érte. Lehet ez egy hirdetés, állásajánlat vagy egy beszélgetés.