Nature

Rettegés

Olyan mint a félelem.

Hasonló.

Valójában többségünk – szerencsére   – úgy éli le az életét, hogy nem ismeri meg ezen szó igazi jelentését. A Capitol Reef Nemzeti Parkból a 24 jelű úton juthatunk el a 70-s államközi útig, mely ezt követően Green River megfizethető árú szállásait hozza elérhető közelségbe – többnyire egy fárasztó nap után.

Abban az esetben azonban, ha Caineville metropoliszának útvesztőiben rátalálunk a Rodeway Inn-re és ott töltjük az éjszakát, avval több különleges élményhez juttathatjuk magunkat. Ott van mindjárt  a naplemente, majd az éjszakai égbolt – a fényszennyezés nélküli tér nyújtotta látvány el-nem-felejthető élménye! Másnap pedig a mindig rohanós 24-es úton úgy haladhatunk, hogy közben az aszfalt mindkét oldalán elénk tároló látványt még megörökíteni is lesz módunk.

Hanksvillenél északnak indulva – talán ha 2 tucat mérföld megtétele után – szűk balos tesz bejegyzést az útinapló legfelső lapján – az évek óta kihagyott esély ma nem marad hasztalan – előttünk a következő mérföldkő a Goblin Valley State Park.

Aki kicsit hagyja, hogy gondolatai szabadon körbejárják a völgyet és belemegy a játékba – melynek neve ’időutazás’ – annak western filmek emlékeiből álló képkockák alkotnak soha-nem-volt  krónikát. Íme, a képzelő erő diadalaként lassan megelevenedik az addig néptelen táj.

Egy kimerítő vándorlással telt nap végén a nyugat felé tartó telepesek pihenésre alkalmas tábor helyet keresnek. A pauzát egyaránt kívánja fiatal és idős, beteg és az is, aki a sajgó fájdalom ellenére minden ilyen gondolatot nagy ívben magától elhesseget.

De jó, hogy a völgy északról védett, és milyen kedvesek ezek a vörös homokkő ívek! – örülnek együtt gyerekek és vének.

… és tényleg – a lemenő nap meleg fénye barátságos képet festve segít elringatni úgy a mokány férfit, mint a karcsú fehér-népet.

Beköszönt az éjszaka, az addig néptelen sivatagban minden bokor alatt mozdul, mocorog, surran és ugrik valami. Megtelik hangokkal és élettel a völgyre boruló sötétég. A tűz mellett fegyverét szorongató őr szempillájára ezernyi kicsiny manó-ujj csimpaszkodik és duruzsolja újra, meg újra; csak egy pici szundit engedj magadnak, azon nem múlik semmi – különösen nem a rád bízott karaván sorsa!

A kaszás jelenlétét tanúsító első sikolyra, mely egyetlen mozdulattal szakítja ketté az idilli képet, nem kell sokáig várni. A halk szuszogást kiabálás, sírás és remegő ajkak formálta imák hangja váltja fel. Az eltűntet fáklyákkal kezükben keresők életre keltik árnyék világ szörnyeit. Az addig barátságos szikla formákban úgy tűnik, mint ha megkövült lelkek kelnének életre, és gonosz, kis kövér manók képében szednék be a vámot a goblinok  völgyében töltött éjszakáért.

Hogy reggel nyílvesszővel a hátában találtak a meggondolatlan kóborlóra – már nem számít; marad a fejekben az éjszaka imbolygó rémképekkel teljes, vérfagyasztó lenyomata. A kiszolgáltatottság érzése, mely a fáklyák árnyjátékával pont e hodoo-khoz hasonló képződményektől nyüzsgő völgyben mutatta meg a védtelenség mértékét, leckét adott abból,  mit is jelent az, amit úgy emlegetnek;

rettegés.

Hogy elszállt az idő! Indulni kell – még szerencse, hogy csak a mesében léteznek kőbe fagyott emberi lelkek!

A távolodó autót tucatnyi szempár követte, melyekhez tartozó test árnyéka a hold emelkedésével szinkron megmozdult. Az életre kelt goblint százával követték társai, pont amerre a távozó autó vörös fénye – mint tóba lógatott csali – irányt mutatott.

©  Pintér Tamás           

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük